Kollégium történet és AJTP
A nyolcvanas évek végén ma már természetesnek, akkor még különösnek számító folyamatok eredményeként született meg kollégiumunk Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Igazgatási, szakmai és politikai szinten egyaránt elismerésre került a tudás, a kiemelkedő képességek, a tehetség fontossága és fejlesztésének szükségessége, az értelmesség és általában a vidékről jövő s oda remélhetőleg visszatérő értelmiség hasznossága, valamint-akkor még részletesebb kutatások nélkül-a falusi kisiskolákból induló jó eszű, de kibontakozásukat gátló szociokulturális hátrányokat halmozó tanulóifjúság kiemelt támogatásának elkerülhetetlensége. A beavatkozás időszerűségét a gazdasági válságba került, leszakadó régió jövőjéért, remélt felemelkedéséért érzett felelősségtudat is megalapozta.
A gazdasági nehézségek következtében megszűnt megyei építőipari vállalat munkásszállója üresen állt. Munkások nélkül, élet nélküli lerobbant kísértetkastélyként kongó szobákkal aludta csipkerózsika álmát, várva egy királyfi csókjára, az újjászületésre. Az épület mélyén lapult csendben a volt vállalat hatalmas könyvtára is.
1989-ben született meg a döntés: a tehetség otthonra találhat e falak között. 1990 november 12.-én, az első diákok beköltözésével ténylegesen is megszületett a Tehetséggondozó Szakkollégium a megyében élő és Miskolcon tanuló tehetséges középiskolai tanulók kiemelt szintű kollégiumi ellátásának alapító okiratba foglalt teendőjével, különcként, a megyei tanács majd önkormányzat „önként vállalt” feladatot megvalósító intézményeként.
Fontos a születés pillanatát részletesebben is elemeznünk. Nem egy meglévő intézmény alakult át, hanem erre a feladatra kellett új szakmai koncepciót kimunkálni, tanárokat alkalmazni, és diákokat felvenni. A kollégium így önmagát építette fel fokozatosan, szellemileg és fizikailag egyaránt.
Az elfogadott szakmai alapkoncepció 80-100 (maximum 120) tanulóval való foglalkozásra épült. A jelentkező diákok kiterjedt, komplex vizsgálatok („felvételi eljárás”) eredményeként nyerhettek elhelyezést a kollégiumban, ahol10-15 fős közösségekbe rendeződve 8-10 magas képzettségű pedagógus fejlesztő tevékenysége mellett bontakoztathatták ki tudásukat. Elvárt volt a tanároktól, hogy a diákok iskolájával óraadóként, az ottani tantestület tagjaiként is napi szoros kapcsolatban álljanak. A délutáni foglalkozásokat a szükség, a tehetség, a jövő és a hiánypótlás négyese szervezte- s szervezi ma is. A szükség, mivel a valamely területen kiemelkedő képességű, nem minden iskolai tárgyában egyaránt eredményes, azaz tantárgyi segítségre is szorulhat. A tehetség: a már megmutatkozó speciális irányultságukkal és érdeklődési területeikkel való foglalkozásra szervezett tevékenységek. A jövő a sikeres továbbtanulásra , felvételire való felkészítés. Valamint a hiánypótlás, azaz egyrészt annak az ingergazdag környezetnek a megteremtésekollégiumon belül és kívül-, mellyel eddig nem találkozott, illetve nem találkozna és amely új kihívásaival fejlesztő hatású lehet számára, másrészt egyszerűen a hozott szociokulturális hátrányok kompenzálása, melyek akár már felnőttként gátolnák előrehaladását. A tanárok az első kollégiumi találkozástól az egyetemi felvételire történő elkísérésig együtt élték mindennapjaikat tanítványaikkal. Természetesen a kollégiumi tanárok munkáját külső szakemberek is segítették.
Mire a teljes tevékenységi kört ezek szellemében kiépítettük vált világossá, hogy a romló gazdasági viszonyok között fenntartónk a teljes működési modell finanszírozására önmaga nem képes, ezért hoztuk létre alapítványainkat a hiányzó források biztosítására és a szülőkhöz is segítségért fordultunk. Ezen új lehetőségek és nem utolsó sorban a tantestület aktivitása (pályázatok elnyerése) máig is sikerességünk köszönetre méltó zálogai.
1992 végén saját arculatunkat már megmutatva merült fel a gondolat: eddigi funkcióbeli meghatározást adó elnevezésünket példaállító névvel kellene bővíteni vagy felcserélni. 1994. május 20-án vettük fel a Teleki Tehetséggondozó Kollégium nevet. Az Erdélyben őshonos, de nőágaiban Borsodban is otthonra talált család nevét, mely tiszteletet ébreszt tagjai hosszú sorának kiemelkedő tevékenységével, a tudás, a tudományok mívelésével és támogatásával, és példát mutat a nevelésben, a család melegében egy kollégium közössége számára is.
A szakmai eredményesség és az anyagi szükség azonban a tanulói létszám emelésének kötelezettségét hozta magával. előbb 240, majd-1994-től 400 diákkal működik intézményünk.
Kollégiumunk alapvető és meghatározó értékrendje az önálló és kitartó munka, illetve a teljesítményképes tudás megszerzése köré alakul ki. Ez egy olyan folyamat, amelynek során nem sikkadnak el a nevelési részterületek céljai és feladatai. A kollégium arculatát mégis a szakfeladat, a tehetséggondozás határozza meg, mert ez kiemelt cél és a felvételitől a tanulmányi munka mellett a közösségben magát jól érző, a demokratikus elveket ismerő és gyakorló, a hazáját szerető, az önkontrollt és önfegyelmet becsülő, a személyes méltóságot tisztelő önálló harmonikus életre törekvő, a kultúra értékeihez igényesen közeledő embereket próbálunk nevelni. Nevelési értékrendet nem lehet az individuum akarata ellenére kierőszakolni, így a törvényes keretek között irányítottan kiszolgáljuk a tanulók igényeit. Az értékrend sarkalatos pontjai: az önkéntesség és az értelmesen megfogalmazott igények.
Hagyományaink kiépítése, megerősítése fokozatosan történik, a kívánalmaknak megfelelően változik, vagy rögzül. A már meglévő hagyományok ápolását fontosnak tartjuk, mert jelentősen erősítik a kollégiumhoz való kötődést. Már működő, visszatérően igényelt hagyományteremtő eseményeink: az elsősavatás esküvel, a kollégium születésnapja (az első lakók beköltözésének évfordulója november 12-én), kollégiumi hét és diákigazgató választás korábban decemberben, utóbb februárban, karácsonyi koncert és ajándékozás, bál, ballagás, szavalóverseny, tanulói koncertek, stb. A Teleki család emlékének ápolása az élő családtagokkal való kapcsolattartás fontos feladatunk. A kollégium havonta szervez kiállításokat.
A kollégium szakmai munkáját a tanulók megismerésével kezdi. Adottságaik, képességeik ismeretében nyújtunk kínálatot, egy lehetséges választási palettát, összhangban a nevelőtestület szakos összetételével. Ezzel párhuzamosan összegyűjtjük diákjaink igényét (szaktárgyi korrepetálások, érettségi előkészítők, informatika és idegen nyelvek tanulása, képzőművészeti, sport területekről) A kínálat és az igény összevetésével határozzuk meg tanévenként az induló kurzusok körét. A nevelőtanárok által ellátatlan szakmai foglalkozásokra- a Tehetséggondozó Szakkollégium Alapítvány kuratóriumával egyeztetve – külső óraadókat szerződtetünk.
A kollégium nem veszi át – nem is veheti – az iskola szerepét, tehát a tanulmányi munka legfontosabb színtere az iskola. A kollégium biztosítja az önálló tanulás feltételeit, ehhez tárgyi feltételeket és tanári segítséget, illetve szervezetten- „iskolaszerűen” – foglalkozik a felzárkóztatással (a hátránykompenzációval), a szinten tartással (a tehetségvédelemmel) és a magasabb szintű fejlesztéssel ( a tehetséggondozással).
A felzárkóztatással az a célunk, hogy a szociális hátránnyal induló, ingerszegény környezetből érkezőknek is módot adjunk a felfutásra:
- képességeik alatt teljesítő, más téren azonban tehetséges tanulókat segítjük abban, hogy a saját színvonalukon bontakoztassák ki adottságaikat;
- korrepetálások megszervezésével, személyre szabott feladatok, többféle művelődési lehetőség biztosításával nyújtunk támogatást a hiányok kompenzálására;
- próbáljuk a lehetséges és a tényleges teljesítmény közötti eltérést a minimálisra csökkenteni;
- kutatjuk az alulteljesítés okait és törekszünk annak megszüntetésére;
- különös figyelmet szentelünk: o az instabil családi légkör kedvezőtlen hatásainak; o a tanuló antiszociális viselkedésének; o érzelmi, emocionális problémáinak;
- az önbizalom hiánya, az alacsony önértékelés és alacsony motivációs bázis is gátolja kibontakozásukat, ezért a felzárkóztatás eredményességének ezek is feltételei;
- mindez állandó gondozásra épülő program, mely alapul veszi a korai felismerést és beavatkozást, a hosszabbtávú fejlesztést és több tényező együttes, kedvező hatását.
A szinten tartásban a csoportvezető nevelőtanárnak van meghatározó szerepe, mert rendszeresen odafigyel a lemaradt tanulókra, koordinálja tevékenységüket, keresi személyiségük kibontakozásához a legmegfelelőbb eljárást.
Motiválni kell tanulóinkat a képességeiknek megfelelő tudásanyag megszerzésére, kreativitásra, hogy ismereteiket a gyakorlatban is alkalmazni tudják.
A tehetséggondozó munka során a már felkutatott és kiválasztott tehetségek általános és speciális fejlesztését végezzük. A kollégiumban egyéni jelentkezéssel és felvételi eljárással bekerült tanulók egy vagy több kognitív képessége felülmúlja átlagos társaiét. Ez a tulajdonságuk már általános iskolai tanulmányaik során megmutatkoznak. Feltétlenül szükséges ezért a korfai felismerés, az időben kezdett tehetséggondozó munka. Mégis, tehetséggondozásuk nem csak a kiemelkedő képességek speciális továbbfejlesztésére irányul, hanem általános személyiségformálására. Ennek stratégiája mindig igazodik a tanulók érdekéhez, igényéhez, a magasabb szintű továbbhaladás követelményeihez.
A tehetségek kibontakozásában döntő az adott tevékenységhez fűződő viszony. E tevékenységnek mindig szoros kapcsolatban kell lennie az egyén céljaival, érdeklődésével és az elsajátítás előrehaladottságával, ugyanis ezek képezik egy-egy tanuló motivációs bázisát. Tanáraink feladata az előzőek tudatában tanulásuk személyes indítékrendszerét felerősíteni, belső energiájukat mozgósítani.
A tehetség megmutatkozásában domináns az örökletes és környezeti tényezők kölcsönhatása. Éppen ezért igyekszünk kollégiumunkban megteremteni azokat a kedvező környezeti hatásokat, amelyekkel hozzájárulhatunk képességeik kibontakoztatásához és intenzív fejlesztéséhez.
Felvetődik a kérdés, hogy diákunk miért is vesz részt aktívan a foglalkozásokon, és képzi, fejleszti magát önállóan – sajnos sokszor magát túlterhelve is?
Mert szereti a kollégiumot, szereti az itteni életrendet. Tudjuk, ez bármely intézményre elmondható lehet, de nálunk mit is jelent mindez?
Ahhoz, hogy sokáig szerethesse, kollégistának kell maradnia. Mert felvételi nem csak az egyszeri bekerüléshez szükséges, hanem minden évben mindenki mérlegre kerül, hogyan élt a lehetőségekkel, mit tud felmutatni tanulmányi eredményében, idegen nyelvi, számítástechnikai fejlődésében, bármiféle versenyeredményében, közéleti és alkotótevékenységében. Ha akar – a saját érdekében – , akkor ehhez minden segítséget megkap. Ha nem él a lehetőségekkel – a tanári ráhatás ellenére sem -, és elfogadható teljesítményt sem nyújt, „vigaszágra” kerül: egy évig, néhány hónapig, a következő tanévben máshol kénytelen bizonyítani, hogy visszakerülhessen. És többségük visszakerül. A lemorzsolódás 5-6%, az érettségi évében a felsőoktatásba felvételt nyerteké pedig 80% fölötti.
2000 januárjában új kihívás állt előttünk: meghirdetésre került az Arany János Tehetséggondozó Program. Nem tehettük meg, hogy ne vállalkozzunk erre a feladatra – tehetséges, de hátrányos helyzetű vidéki diákok továbbtanulásának az istápolására -, hiszen ezért született meg intézményünk ezen országos programot tíz évvel megelőzve. Külön örömmel töltött el bennünket, hogy Miskolcról négy gimnázium is velünk közösen adta be pályázatát. Egyik bázisiskolánkkal, a Földes Ferenc Gimnáziummal együtt nyertük el a részvétel lehetőségét. Kihívás volt ez – s az ma is – számunkra, sok tekintetben szakmailag is. Két intézmény ily szoros együttműködésére még történetünkben nem volt példa. Vállalkozásunk – mivel felfutó rendszerben öt év múlva már 150 „aranyos” diáknak lettünk otthona helyett otthona – a kollégium működésében is fokozatos átstruktúrálódást eredményezett. Néhány hónap állt csupán pályázatunk elfogadása után rendelkezésre az ötéves képzés első előkészítő éve foglalkozásai tevékenységi köreinek és szaktárgyi elemeinek kidolgozására, bevezetésére és mindehhez a résztvevő tanárok felkészítésére a kollégiumban és a gimnáziumban egyaránt. Augusztus közepére, az indulásra minden készen állt.
Magát a programot – ismertsége okán – nem kívánjuk itt részletesen bemutatni, megvalósításának helyi és kollégiumi sajátosságaira térnénk ki csupán.
Az iskolai előkészítő évi szaktárgyi képzésnek egyes elemei szorosabban, mások lazábban, de mindenképpen a kollégiumban is folytatódnak változatos szerkezeti formában. Történelem és társadalomismeret, természetismeret, művészetek, tanulásmódszertan; életvitel és viselkedéskultúra, önismeret és személyiségfejlesztés foglalkozásokból mind a két intézményben tartanak, tartunk órarendi foglalkozásokat. E program és az együttműködés azonban lehetővé teszi a hagyományos órakeretek fellazítását, a tömbösítést, a modulrendszert, a szakmai programok külső helyszíneken történő megvalósítását is. A történelem forrásai múzeumban, levéltárban, a természet a természetben, az élő néprajz a falu világában, a festészet a képtárban, a drámairodalom a színpad kulisszái között, az újságírás egy szerkesztőségben vagy stúdióban is megismerhető, s itt így ismerendő meg.
Hetekig pszichológus segít az önismereti, személyiségfejlesztő foglalkozások megalapozásában, egész éven át drámapedagógus dolgozik a csoporttal. A viselkedéskultúra tanítását is segíti a tánctanfolyam.
Az iskolai órakeretbe foglalt tárgyak más részéhez a felkészítési, gyakorlati hátteret biztosítja a kollégium. Az egyéni korrepetálásokra rendelkezésre áll a majdnem teljes szaktárgyi spektrumot felölelő képzettségű tantestület.
Az eddig felsoroltakkal is talán a túlterhelés vétkébe esnénk, ha a kötelező óraszámokat be is tartjuk. Azonban itt van a kollégiumok egy „elfelejtett” lehetősége és ez a program megvalósításának egy igen fontos formaiból tartalmivá vélt eleme: nevezetesen az együtt töltött „ hosszú hétvégék” kihasználhatósága. Kirándulva, utazva a városban, a hegyekben, a megyében, az országban nyílik mód a hétközi foglalkozásokat átcsoportosítva megélhetővé, élményszerűvé és nem megnyomorítóvá tenni munkánkat. A „ hosszú hétvége” lényege épp élménnyel, ismerettel való megtöltöttsége, s az idézőjelek használatát az is indokolja, hogy ezeket a havi rendszerességű két-háromnapos együttléteket az iskolával egyeztetve nem csupán a tényleges hétvégéken – pénteken, szombaton és vasárnap -, hanem hét közben is módunkban áll megvalósítani.
Egy ilyen rugalmas programot nehéz merev keretek közé beilleszteni. Kollégiumunkban látszólag könnyebbnek tűnhet ez a külső szemlélő számára, bár problémák itt is adódtak. Eddigi közösségszervező elveinknek – például, hogy különböző évfolyamú, érdeklődési és szakterületű-tudású, egymást segítő diákokból épülnek fel csoportjaink – szöges ellentétként jelentkezett az első, tisztán egy évfolyamból álló homogén „Aranyos” csoport. Azonban épp speciális képzésük miatt elkerülhetetlen volt szervezési okokból is egységes kezelésük, elhelyezésük. Ugyanilyen kényes kérdés a felvételi ügye: míg többi diákunk évről évre sorsdöntő mérlegre kerül, addig e csoportot öt esztendőre vállaltuk fel…
Vállaltuk, és amit el szeretnénk érni velük a középiskola befejezéséig (emelt szintű érettségi, nyelvvizsga és számítógépes vizsga, előkészítés a sikeres felvételire stb.) kötelezővé is teszi, hogy így kell cselekednünk, hisz erre alapíttattunk, e feladattal élünk a Teleki névben, segíteni az elesettnek, támogatni a tehetséget, s fejleszteni esélyt adva lehetőségeink szerint, értelmes emberfőket visszaadni a vidéknek, az országnak.